Hankovszky Tamás: „A csillagos ég fölöttem és a morális törvény bennem”. Kant antropológiai dualizmusáról (Pannonhalmi Szemle 24 (2016) 4. 44‒55.)

Kantnál az ember egyfelől az érzéki világ részeként a természeti törvények által meghatározott, másrészt az úgynevezett intelligibilis világ részeként és az erkölcsi törvény címzettjeként szabad. E dualisztikus emberkép az elméleti és a gyakorlati ész megkülönböztetésére vezethető vissza. Tanulmányomban a legfőbb jó és Isten posztulátumait úgy értelmezem, mint amelyekkel Kant a kétféle ész és ezzel az ember egységét kívánta megteremteni. Befejezésül megmutatom, hogy e megoldás gyengeségeit Fichte úgy próbálta kiküszöbölni, hogy az elméleti és gyakorlati ész Kantnál homályban maradó közös gyökerét tette meg filozófiája kiindulópontjául. E radikális lépéssel azonban nemcsak a kanti dualizmust szüntette meg, hanem Isten és ember különbségét is felszámolta.

Tamás Hankovszky „The Starry Heavens Above and the Moral Law Within”. On Kant’s Anthropological Dualism

According to Kant, man as part of the world of sense is determined by the laws of nature, while, as part of the intelligible world and as the addressee of the moral law, man is free. This dualistic model of man can be traced back to the distinction between the practical and the theoretical reason. The present paper defines the postulates of the highest good and of God, with the help of which Kant tried to reestablish the unity of not only the theoretical and practical reason but also the human being. When Fichte tried to get rid of the weaknesses of Kant’s solution, he put the common root of theoretical and practical reason to the centre of his philosophy. However, by this radical act, he eliminated both the Kantian dualism and the difference between God and man.