Tamás Hankovszky

Fichte and the Copernican Revolution of Aesthetics

It is generally held – due to Hegel’s claim – that Fichte’s philosophy is not appropriate to be the fundament of a significant art philosophy. This view seems to be proved also by the fact that the only aesthetical writing of Fichte (On the Spirit and the Letter in Philosophy) lacked of any response in effect. In my paper I mean to point out that this article of Fichte and some details of his other works still conceal a remarkable although odd aesthetics. Even though Fichte states that he mostly agrees with the Kantean art philosophy he doesn’t build his theory on categories of taste and faculty of judgement but the productive imagination, giving centre stage to the process of art creation. However based on the thesis that for the receiver art works give both call and direction at the same time to mobilize their own imagination Fichte can extend his theory to the meeting with artworks. Accordingly the crucial element of delight of art is not the essentially passive process of aisthesis but the activity of Spirit that is the act of freedom itself. Hence art and philosophy are cloesly related. Not only the creation of art pieces and philosophical systems are production but their recognition is also their free re-creation.

Hankovszky Tamás

Az esztétika kopernikuszi fordulata Fichténél

Az általános nézet szerint, amelyet Hegel ítélete alapozott meg, Fichte filozófiája alkalmatlan arra, hogy jelentős művészetfilozófia épülhessen rá. Ezt igazolni látszik az is, hogy Fichte egyetlen publikált esztétikai tárgyú szövege, A szellem és a betű a filozófiában, gyakorlatilag visszhang nélkül maradt. Tanulmányomban megpróbálom kimutatni, hogy ez az írása és más műveinek részletei mégis egy jelentős, bár rendhagyó esztétikát rejtenek magukban. Miközben Fichte azt állítja, hogy jobbára egyetért a kanti művészetfilozófiával, saját elméletét nem az ízlés és az ítélőerő kategóriáira építi, hanem a produktív képzelőerőre, és ezzel a művészi alkotás folyamatát állítja a központba. Abból a tételből kiindulva azonban, hogy a műalkotások a szemlélő számára egyszerre jelentenek felszólítást és iránymutatást saját produktív képzelőerejük mozgósítására, Fichte a műalkotásokkal való találkozásokra is kiterjesztheti elméletét. Eszerint a műélvezet döntő mozzanata nem az aiszthészisz alapvetően passzív folyamata, hanem a szellem aktivitása, vagyis maga is a szabadság aktusa. Ezért a művészet és a filozófia közeli rokonságban áll egymással. Nemcsak a műalkotások és a filozófiai rendszerek létrehozása produkció, hanem ezek megismerése is szabad újraalkotásukat jelenti.