Hankovszky Tamás: A nem-én, a másik és az idegen.

A nemzeti bezárkózás motívumai Fichte A tökéletes állam című művében.

In Laczkó Sándor (szerk.): Lábjegyzetek Platónhoz 16. Az idegen. Szeged, Pro Philosophia Szegediensi Alapítvány – Magyar Filozófiai Társaság – Státus Kiadó, 2017. 133–144.

Fichte gondolkodói fejlődését gyakran írják le az „éntől a miig” szlogennel. Van azonban legalább egy dolog, amit ez a filozófiáját nagyban átalakító változás érintetlenül hagyott, nevezetesen az, hogy a korai Fichte az egyénnel szemben éppúgy, mint a kései az állammal szemben azt az elvárást támasztotta, hogy mindenestül önmaga konstrukciója legyen, tehát olyan én-szerű valóság, amely minden meghatározását önmaga hozza létre. Ideális esetben az emberi szubjektum éppúgy, mint az állam, az öntudat és az autonómia fogalmával ragadható meg legjobban. Csakhogy míg az individuális szubjektumnak Fichte elismeréselmélete értelmében szüksége van a másikra, hogy vele viszonyba lépve szabad lényként tudatosíthassa önmagát, és így az izolált ember fogalma szerinte önellentmondást foglal magában, az állam nem szorul ilyen másikra. Sőt, a tökéletes állam nemcsak jogi értelemben zárt, amennyiben a társadalmi szerződést kötők olyan jogrendet hoznak létre, amely csak rájuk érvényes, hanem kereskedelmi szempontból is. A tökéletes állam izolálódik a környezetétől, és (a tudományos eredmények átvételét kivéve) minden idegen hatást kizár önmagából. Nem azért, mintha az idegent céljai szempontjából értéktelennek vagy erkölcsi szempontból rossznak tartaná, hanem azért, mert éppen az átgondolt, ésszerű, kontrollált és tökéletesen uralt belső viszonyai miatt tökéletes, az idegen viszont, amely maga a tervezhetetlenség és szabályozhatatlanság, a közösség életében megjelenve mindenképpen szétzilálja azokat a belső viszonyokat, amelyeket a társadalom önmagát formálva hozott létre. Ezért a tökéletes állam (az észállam) számára az idegen mint idegen a veszélyes. Az idegen hatás éppen azt teszi lehetetlenné, hogy az állam én-szerű legyen, tehát hogy öntudatában valóban csak önmaga jelenjen meg, és hogy csak olyan hatások befolyásolják, amelyeket maga szabta törvények irányítanak.

Ezek az elvont és elvi szempontok Fichte művében harmonikus egységet képeznek azzal a sokkal földhözragadtabb megfontolással, hogy az észállam csak akkor tudja garantálni polgárai tulajdonát, amelytől azok életlehetőségei és élvezetei függenek, ha gazdasági folyamatait minden részletükben képes megtervezni és kézben tartani. Ehhez nem arra van szüksége, hogy az idegent megismerje vagy integrálja, esetleg bekebelezze vagy legyőzze, hanem csak arra, hogy kizárja. Amit Kant még az államok minél szorosabb szöveteségétől remélt, az örök békét, azt Fichte éppen az államok egymástól való tökéletes elszigetelése révén kívánta elérni. Mikor felismerte, hogy a világban gyakran fegyveres konfliktusokhoz vezető folytonos kereskedelmi háború zajlik, mégpedig mindenki háborúja mindenki ellen, nem egyfajta államok közötti társadalmi szerződést javasolt, hanem a nemzeti bezárkózást és a nemzetközi kereskedelem megszüntetését.