Hankovszky Tamás

A szakrális színház koncepciója és a szentmise Pilinszky János esztétikájában

Pilinszky a katolikus szentmisét a színházművészet előtt álló olyan mintaképnek tekintette, amelyet követve szakrális színház jöhet létre, és így megszűnhet a színjátszás általa érzékelt válsága, a „jelenlétvesztés”. A művészet és a liturgia ilyen egymáshoz rendelésének alapját egyrészt abban látta, hogy az előbbi „alapvetően vallásos eredetű”, másrészt abban, hogy a „szentmise tökéletesen egyedülálló művészi szövettel” rendelkezik. Ennek megfelelően előadásomban művészetfilozófiai és teológiai megfontolásokra támaszkodva be kell mutatnom Pilinszky úgynevezett evangéliumi esztétikáját, amely az immanens lehetőségeket messze felülmúló hatékonyságot tulajdonít a művészetnek, illetve ki kell mutatnom annak a ténynek az esztétikai jelentőségét, hogy a szentmise lényegéhez tartozik, hogy nem pusztán transzcendens, hanem a kenyér és a bor titokzatos átlényegülése érzékelhető jelek liturgiájába öltözik. Így érthetővé válhat, hogy Pilinszky nemcsak strukturális, de lényegi kapcsolatot is látott aközött, hogy a művészet eszközei által egy dráma valóban megtörténik a színpadon, és aközött, hogy a liturgia ontológiailag reálisan megjeleníti Jézus hajdani áldozatát, mégpedig az itt és most közegének sajátos megformálása révén.