Hankovszky Tamás

Az ember természeti állapota és az ember természete.

A korai Fichte Rousseau-kritikája

Rousseau hatása a kezdetektől meghatározó Fichte műveiben. Nemcsak a francia forradalomról írva támaszkodott az ő társadalmi szerződés-koncepciójára, de őt idézi az is, amikor Fichte a Természetjogban a társadalom „közös” vagy „egyetlen” akaratáról beszél, és a tagok szabadságát ennek az akaratnak megfelelő cselekvésként írja le. A tudás emberéről szóló előadások mégis egy terjedelmes Rousseau-kritikába torkollnak. A bírálat hátterében a két filozófus gondolkodásának több alapvető különbsége húzódik meg. Előadásomban ezek közül szeretnék néhányat bemutatni.

Maga Fichte arra vezette vissza ellentétüket, hogy míg ő az embert saját szabad tette termékeként fogta fel, addig Rousseau Emilje „önmagától fejlődik”, vagyis nem harc, a természet ellen vívott harc árán. E kritika kettejük további nézetkülönbségeiről is árulkodik. Fichte számára a természet, mivel a nem-én felől próbálja értelmezni, eleve ellenségesnek mutatkozik az emberrel szemben, sőt olyan egyenlőtlenségekért felelős emberek között, amelyeket csak a kultúra orvosolhat. Így az embernek a természetbe simuló állapota semmiképpen nem lehet eszményi. Ráadásul a természeti állapot rousseau-i leírásának van egy döntő eleme, amely nem egyeztethető össze Fichtének az emberi természetről vallott nézeteivel. Rousseau szerint a faj akkor romlott meg, az egyén pedig akkor lett gonosszá, amikor társas hajlamúvá vált, Fichténél viszont az ember csak a másikkal való szabad kölcsönhatás, a felszólítás és az elismerés révén válik emberré, olyannyira, hogy a többiektől elszigetelt egyén fogalma egyenesen ellentmondásos. Így a társadalmi szerződés nála az emberi természetben gyökerező szerves fejlődés pozitív eredménye.

State of Nature and the Nature of Man. Criticism of Rousseau according to Fichte’s Early Writings

Rousseau influenced Fichte significantly from the beginning of his career. Fichte relied not only on Rousseau’s social contract theory (in connection with his considerations on the French revolution), but he also used some Rousseauian concepts in the Foundations of Natural Right, e.g. the concept of the ‘general will’ of the society. When Fichte defined the freedom of the members of the society in terms of their acts which agree with the general will, he also echoed Rousseau. Nevertheless Fichte’s Some Lectures concerning the Scholar’s Vocation ends with a long critique of Rousseau. This critique relies on some fundamental differences between the two philosophers’ views. The paper investigates some of these differences.

The contrary views of Rousseau and Fichte, according to the latter, originate from their different views on human development. Fichte described human beings as a product of their own free acts, unlike Rousseau, whose Emil developed ‘by himself’ and whose development is not a result of the fight against nature. This difference in the views concerning human development also reveals some other aspects of their opposition. For Fichte nature is an enemy of humanity –since he links it with the Not-I – moreover nature is responsible for the inequalities among men which only culture could remedy. Therefore the state of nature could not be the ideal state at all. Moreover, Rousseau’s view on the state of nature has a crucial element which could not be reconciled with Fichte’s concept of human nature. According to Rousseau, mankind got corrupted and men became evil when they assembled into societies. Fichte thinks, in contrast, that it is constitutive of humans that they freely interact with each other, hence the concept of man as isolated from others is inconsistent. Thus, according to Fichte, the social contract is a result of an organic development which is rooted in human nature.