Hankovszky Tamás profil publikáció oktatás linkek

______www.hankovszky.eu___________________________________________________________________________________________________

Kant: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése

Kérdések az első rész első feléhez

1. „sőt azon kívül sem” – Mire gondolhat itt Kant? Vajon mi az, ami a világon kívül van, és amit esetleg hajlamosak lennénk minden megszorítás nélkül jónak gondolni?

2, „feltételeznek még egy jó akaratot” – Zavaró lehet a „még” és az „egy” szavak egymás mellé kerülése. Nem arról van szó, hogy egy további jó akaratot feltételeznek azon a jó akaraton kívül, amelyre a mondat eleje szerint előnyösen hatnak, hanem arról, hogy önmagukban nem, csak egy jó akarattal együtt értékesek: „egy jó akaratot is feltételeznek”.

1–2. Kant a közönöségesen jónak tekintett dolgok több csoportját különíti el. Sorolja fel, ezeket a csoportokat. Mi indokolja, hogy két külön bekezdésbe kerültek? Miért nem nevezhetők a beléjük tartozó dolgok minden megszorítás nélkül jónak?

3. „A jó akarat nem attól jó, amit elér vagy véghezvisz” – Kant ebben a fontos bekezdésben a konzekvencializmusnak nevezett etikai irányzattól határolódik el. Nézzen utána, mi a konzekvencializmus, milyen irányzati vannak, kik a főbb képviselői!

3. „valamilyen hajlam javára” – Ha hajlamaink kielégülnek, boldogok vagyunk. Kant szerint a jó akarat akkor is értékes, ha nem eredményez boldogságot, sőt, egyáltalán nem is a boldogság a célja.

1–3. Az 1. bekezdés első mondata szerint a jó akarat „minden megszorítás nélkül” jó. Az első három bekezdés alapján magyarázza el, mi azt, hogy „minden megszorítás nélkül”!

4. „akaratunk mellé az észt tette meg kormányzónak” – Ez a tétel nem a megelőző fejtegetésekből következik. Kant inkább azt a lehetőséget veti fel, hogy ez az itt axiómaként kezelt tétel „esetleg rosszul van értelmezve”, mármint a közönséges ész és az annak véleményét bemutató előző bekezdés által. Az 5-7. bekezdések tanulságai alapján mutassa be, mennyiben tekinthető a 3. bekezdés e tétel értelmezéseként. (Maguk az 5–7. bekezdések nem az értelmezés feladatát végzik el.)

4. „a szóban forgó eszmét” – Melyik eszmét?

4–7. Mi az a tétel, amelyet Kant ezekben a bekezdésekben bizonyít? Rekonstruálja az érvelést!

5. „gyakorlati alkalmazásra törjön” – Kant szerint eszünknek kétféle használata van: elméleti és gyakorlati (ennek alapján szokott elméleti és gyakorlati észről is beszélni). Az előbbi révén dolgokat ismerünk meg, az utóbbi révén a dolgok megváltoztatására törekszünk. Az ész gyakorlati alkalmazása az akaratnak az a kormányzása, amelyet a 4. bekezdés említ.

7. „az összes többinek, még a boldogság kívánásának is feltétele” – Bár az első bekezdés szerint a jó akarat az egyetlen dolog, mi minden megszorítás nélkül jó, Kant tud róla, hogy nem ez az egyetlen jó dolog, hiszen a boldogság is az. Ám a jónak ez a két fajtája egymásnak alárendelt. Kant szerint a boldogság megalapozott kívánásának vagy – mint már az első bekezdés végén is láttuk – a boldogságra való méltóságnak a jó akarat a feltétele.

7. „A természet bölcsességével nagyon is összeegyeztethető” – Ha a boldogság – szemben számos erkölcsfilozófia felfogásával – nem az egyetlen jó, sőt nem is a legfőbb jó, akkor nincs semmi kifogásolni való abban, ha a jó másik fajtája miatt csorbát szenved (legalábbis ebben az életben).

7. Az ész „csakis rá jellemző […] megelégedésre képes” – Jóllehet olykor nem lehetünk boldogok, mert még a boldogságnál is nagyobb jóban van részünk, Kant számára fontos, hogy ilyenkor is eltölt minket egyfajta jóérzés. Ez ugyan nem boldogság (elevenítse fel, hogyan határozza meg az 5. bekezdés a boldogságot), mégis rokona a boldogságnak: ez is egyfajta beteljesülés, ha nem is egy hajlam beteljesülése, hanem annak öröme, hogy az ész elérte lényegéből fakadó célját.

7. „a legfőbb jónak kell lennie” – Későbbi műveiben Kant már nem jó akaratot nevezi legfőbb jónak, hanem – fenntartva, hogy a jó akarat a boldogság feltétele – a jó akarat és a boldogság együttes meglétét.

8. „hogy kifejthessük ezt a fogalmat” – Sokat olvastunk már az értékéről, de egyelőre még nem tudjuk, miben is áll a jó akarat, avagy mitől jó egy akarat. Kant erre a kötelesség fogalmának elemzése révén kíván válaszolni. A választ a maga teljességében majd csak a Második részben kapjuk meg.

8. „a kötelesség fogalmát, amely – noha bizonyos szubjektív megszorításokkal és akadályokkal [együtt] –magában foglalja a jó akaratét.”

– A kötelesség „fogalma” a jó akaratot olyan értelemben foglalja magában, hogy a kötelesség teljesítésekor biztos, hogy szerepet kap a jó akarat is.

– Az iménti tétel nem megfordítható: ha a jó akarat vezet valakit, akkor nem biztos, hogy a kötelességét teljesíti. Ennek nem a jó akarat esetleges tévedése az oka, vagyis nem az, hogy valaki, úgymond, „jót akar”, de mégis olyasmit tesz, ami morálisan rossz, hiszen az ilyesmi nem lehetséges: a valóban jó akarat soha nem tesz rosszat. A tétel megfordíthatatlanságának igazi oka az, hogy a jó akarat fogalma Kant itt alkalmazott szóhasználata szerint nem „foglalja magában” a kötelesség fogamát. A kötelesség fogalma ugyanis az itt releváns értelemben tágabb, mint a jó akaraté. Erre a (magyar fordításban megfelelően kiegészített) közbeékelés utal. A kötelesség teljesítése olyan jó akaratot feltételez, amelynek a moralitás útjában álló szubjektív akadályokat kell legyőznie. Ezek az akadályok a hajlamaink. Ha a jó akaratunknak nem kellene megküzdenie a hajlamokkal, akkor az erkölcsi törvényt nem kötelességként élnénk meg, hanem olyan törvényként, amellyel anélkül is összhangban vagyunk, hogy erre fel kellene szólítani, kötelezni kellene bennünket. A szöveghely a morális törvény és a kategorikus imperatívusz közötti megkülönböztetést vetíti előre.

9. „Nem foglalkozom itt azokkal a cselekedetekkel” – A kötelesség fogalmát úgy közelíti meg Kant, hogy a cselekedetek bizonyos típusát (és annak altípusait) veszi szemügyre a 10–12. bekezdésben. Nem minden fajta cselekedet alkalmas azonban erre a célra. A 9. bekezdés alkalmatlan típusokat is felsorol. Melyek ezek? Miért alkalmatlanok?

9. „Természetesen megfelel a kötelességnek” – A magyar fordításból hiányzik a „Pl.” rövidítés. Helyesen: „Pl. természetesen megfelel a kötelességnek”. A hiány pótlásával azonban a szöveghely nem lesz világosabb, sőt így még inkább úgy tűnhet, a szatócs esetét Kant az előző mondatban említett lehetőségre, a közvetlen hajlandóságból végrehajtott kötelességszerű cselekvésre hozza fel példának. Ennek a példái azonban a 10–12. bekezdésben vannak. Más szóval a „Sokkal nehezebb” kezdetű mondat (annak érdekében, hogy a lehetséges cselekvéstípusok felsorolása a 9. bekezdésben teljes lehessen) elszakad a saját példáitól, és beékelődik az olyan cselekedetek említése közé, amelyekre „az embereknek közvetlenül nincs hajlamuk” és a szatócsnak az ilyen cselekedeteket szemléltetni hivatott példája közé. Mint Kant a bekezdés végén leszögezi, a szatócs esetében a kötelességszerű cselekvés forrása „nem a köteleség és nem is a közvetlen hajlam”. Tehát nem az arra való hajlam (az irántuk érzett szeretet), hogy megtegye a vevőkkel azt, amit kötelessége is tenni velük.

10–12. E bekezdések hasonló logikát követnek. Először mindegyik olyan szituációt, olyan cselekvést vázol, amelyek – ahogy a 9. bekezdés cselekvéstípusai is – nem alkalmasak arra, hogy a kötelesség és a moralitás tanulmányozható legyen rajtuk. Ezután Kant rendre kicsit változtat a példán. Kövesse nyomon ezeket a változtatásokat, és próbálja meg a lehető legvilágosabban megfogalmazni, hogyan függ össze a kötelességteljesítés és a moralitás, illetve milyen viszonyban van a köteleség a hajlamokkal!

10. „mintsem kishitűen és porig sújtottan a halálát kívánná” – Jóllehet az eredeti megengedi ezt a fordítást is, valószínűbb a következő olvasat: „ha a szerencsétlen, aki lélekben erős, és inkább felháborítja a sorsa, mint hogy lesújtaná vagy kishitűvé tenné, a halált kívánja, de mégis megtartja az életét, anélkül, hogy szeretné azt és nem hajlamból vagy félelemből, hanem kötelességből: akkor maximájának morális tartalma van.”

11. „ha neki is része van benne” – Mármint ha ő is okozója neki.

13. „így kell érteni az Írás ama helyeit is” – Kant sok tekintetben szembe megy a hagyományos keresztény felfogással és a Bibliával (ez történt már az első bekezdésben is – hogyan?), de fontos számára, hogy, ahol lehet, bizonyítsa, hogy filozófiája összhangban van az uralkodó vallással – legalábbis, ha jól értelmezzük a vallásos tanításokat. A Biblia és a kereszténység helyes értelmezése szerinte az, amelyik megfelel az ész (éppen a filozófia által tisztázott) szavának.

1–13. Kant úgy érezhette, hogy ebben a részben egy tételt fogalmazott meg, mert a 14. bekezdést úgy kezdi, hogy kimond egy „második tételt”. Nem világos azonban, mi volt az első, és hol fogalmazódott meg az 1–13. bekezdések során. A második olvasás során próbálja rekonstruálni, mi lehet ez a tétel!