Hankovszky Tamás profil publikáció oktatás linkek

______www.hankovszky.eu___________________________________________________________________________________________________

Kant: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése

Kérdések a Második rész második egységéhez

16. „A hipotetikus imperatívuszok egy olyan lehetséges cselekvés gyakorlati szükségszerűségére utalnak” – A hipotetikus imperatívuszok tehát (a német eredeti szóhasználatát pontosabban követve) úgy állítanak elénk, úgy mutatnak be nekünk egy cselekvést, mint amit meg kell tenni. A gyakorlati szükségszerűség fogalmához lásd a 12. bekezdéshez fűzött magyarázatot. http://hankovszky.tamas.btk.ppke.hu/okta/kerd-grundlegung2.1.htm

17. „szükségszerűnek mutat be valamely lehetséges cselekedetet” – Úgy mutatja be, mint amit meg kell tenni. Kant bizonyára azért használja ezt a szükségszerűségre hivatkozó bonyolultabb megfogalmazást, hogy a kötelessége elvét, a kategorikus imperatívuszt, tehát az erkölcsi törvényt, amely azt írja le, hogy minek kell feltétlenül (szükségképpen) történnie, közelebb hozza a természeti törvényhez, amely azt írja le, hogy mi történik szükségképpen. A tehetetlenség törvénye például arról beszél, hogy mi történik szükségképpen, ha egy tárgy meghatározott kiinduló feltételek közé kerül. Az erkölcsi törvény arról, hogy minek kell feltétlenül (szükségképpen) történnie, ha a szubjektum egy bizonyos szituációba kerül.

18. „a gyakorlati szabályt egy olyan akaratra vonatkoztatja” – Kant itt folytatja a témát, amelyet már a 12–14. bekezdésben elkezdett. Az imperatívusz egy „parancs formulája” (13). És parancsolni csak olyasvalaminek ésszerű, ami 1. képes a parancsnak megfelelően cselekedni (tehát szabad), 2. magától, külső felszólítás nélkül nem tenné azt, amire felszólítják. Kant szerint az ember ilyen, mivel 1. szabad, 2. a hajlamai másra indítják, mint amire a parancs, és képes is ezt a mást megvalósítani. E képessége miatt az 1. pontban említett szabadságtól némiképp különböző értelemben is szabad.

Figyelje meg: az 1. pontban a szabadság = képes a parancsnak engedelmeskedni (pozitív szabadság, erkölcsi szabadság, autonómia). A 2. pontban a szabadság = képes a paranccsal ellentétes módon cselekedni (negatív szabadság, egy a világban kibontakozó oksági sor elkezdésének puszta képessége, kozmológiai szabadság, választási szabadság).

Isten a 2. pont szempontjából különbözik az embertől. Ezért Istenre is vonatkozik ugyan az erkölcsi törvény, de nem imperatívuszként, nem késztetésként (12), nem gyakorlati szükségszerűségként, nem olyasvalamiként, ami megmondja, hogy hogyan kell viselkednie, hanem elméleti szükségszerűségként, amely megmondja, hogy hogyan viselkedik. Isten olyan pontosan és kivételt nem ismerő módon hajtja végre az erkölcsi törvényt, mint a természeti tárgyak a természeti törvényt. Az ember azonban választási szabadsága révén képes másképp is viselkedni, mint amit a törvény mond. Ezért cselekvése nem elméleti szükségszerűségnek van alávetve, nem szükségképpen teszi, amit tesz, hanem saját választása alapján (ezért mondjuk, hogy a második, negatív ételemben szabad, ami azt jelenti, hogy nem determinálják a természeti törvények). Az ember gyakorlati szükségszerűségnek van alávetve, ami azt jelenti, hogy vonatkozik rá az erkölcsi törvény, vagyis nem szabadna akárhogy cselekednie, hanem egy bizonyos módon kell cselekednie. És mivel képes is erre, méghozzá aktívan, saját elhatározásából, ezért az első, erkölcsi értelemben is szabad. (Ezek szerint Isten a választás értelmében nem szabad. Nem képes az erkölcsi törvénytől eltérő módon cselekedni.)

19. „valamilyen lehetséges vagy valóságos szándék szempontjából jó” – Ha a hipotetikus imperatívusz már lefoglalta a szándékoknak ezt a két alapvető fajtáját, mi marad a kategorikus imperatívusznak? Vajon milyen szempontból jó cselekvésekhez tartozik a kategorikus imperatívusz? (A 20. bekezdés első mondata miatt itt is szóba jön, hogy egy szándék legyen a válasz. Vegye figyelembe a 22. bekezdést is!)

19–23. Az öt bekezdés alapján helyezze el a táblázat 14 cellájában az alábbi 15 szót!

1. apodiktikus, 2. asszertorikus, 3. erkölcsiség, 4. hipotetikus. 5. jártasság 6. kategorikus, 7. morális,
8. okosság, 9. parancs, 10. pragmatikus, 11. problematikus, 12. szabály, 13. tanács, 14. technikai,
15. törvény

24. „Miképp lehetségesek mindezek az imperatívuszok?” – Itt egy új egység kezdődik. A 16. bekezdéstől idáig megismerkedtünk az imperatívuszokkal, most egy sajátos szempontból kezdünk foglalkozni velük. Az itt feltett kérdés valójában csak a kategorikus imperatívusz esetében jelent valódi kihívást. Nehézsége miatt a válaszra a harmadik részig kell várni.

24. „miként gondolható el az akaratnak az a késztetése” – Vagyis hogyan késztethető az akarat.

24. „Aligha szorul külön taglalásra” – A bekezdés további részében Kant mégis taglalja. Mondja el ön is saját szavaival, hogyan lehetséges, hogy a jártasság imperatívusza késztesse az akaratot! Keressen más példát, mint ami Kantnál szerepel!

24. „Ez a tétel, ami az akarást illeti, analitikus” – Kant egy általános tételről jelenti ezt ki, de ugyanez természetesen igaz az ugyanilyen típusú konkrét tételekre is, és egy ilyenen talán könnyebb megérteni, miről van szó. Ha például fel akarok hozni valamit a pincéből, ez az akaratom azt is magában foglalja, hogy le akarok menni a pincébe, enélkül ugyanis nem tudok onnan semmit felhozni. Amit viszont magában foglal, az ki is elemezhető belőle. „Aki fel akar hozni valamit a pincéből, az le akar oda menni.” Ez egy analitikus ítélet, mégpedig „az akarást illetően” analitikus, mert a felhozásra irányuló akaratot analizálva megtalálom benne a másik akaratot is. (Ez nem jelenti azt, hogy aki fel akar hozni valamit, annak kedve van lemenni, vagy szívesen megy le, csak azt, hogy nem tudja akarni az egyiket a másik nélkül. Aki lustaságból nem megy le a pincébe, arról azt mondjuk, nem is igazán akart onnan felhozni semmit.)

25. „ha olyan könnyű volna meghatározott fogalmat alkotni a boldogságról” – Az előző példánknál maradva: arról könnyű fogalmat alkotni, hogy mi jelent felhozni valamit a pincéből, ezért csak pontosan végig kell gondolni a felhozás egyes lépéseit, és máris tudjuk, hogy aki akarja a felhozást, ezeket a lépéseket is akarja. A boldogság és a hozzá vezető út sokkal bonyolultabb. Így aki tudja magáról, hogy boldog akar lenni, nem feltétlenül tudja, hogyan válhat azzá, így a boldogság akarása még nem jelenti valamilyen konkrét lépés akarását is. Tegyük fel, hogy valaki azt mondja neki, „ha boldog akarsz lenni, élj egészségesen”. Könnyen lehet, hogy mégsem fog egészségesen élni, vagyis az imperatívusz nem fog késztetést gyakorolni rá, mégpedig nem azért, mert valójában nem is akar boldog lenni, hanem azért, mert nincs meggyőződve róla, hogy ez lenne a boldogsága útja. A boldogság akarása nem tartalmazza analitikusan az egészséges életmód akarását.

25. „Ennek ez az oka” – Kant valójában két okot ad meg. Az első, hogy „mind empirikusak”, önmagában nem elegendő. Hiszen a 24. bekezdésben tárgyalt jártasság imperatívuszánál is ez a helyzet. Magyarázza el, hogy a második megnevezett ok (pontosan mi is ez az ok?) miért nem áll fenn a jártasság imperatívuszai esetében, és így azok miért lehetnek teljes mértékben analitikusak!

25. „analitikus-gyakorlati tétel volna” – Tehát nem az. (Valójában A tiszta ész kritikájának nem az analitikus, hanem a szintetikus aposteriori ítéleteihez hasonlít.) Kant számára mégis fontos, hogy bizonyos megszorításokkal („feltételezve, hogy a boldogság megvalósításának eszközei biztonsággal megadhatók”) analitikusnak tekinthetők. Akinek szilárd meggyőződése, hogy a boldogság záloga az egészséges életmód, az analitikusnak éli meg a „ha boldog akarsz lenni, élj egészségesen” imperatívuszt.

25. és 16. E két bekezdés egy-egy mondata ellentmondásban áll egymással, de csak azért, mert az egyik fordításából kimaradt egy szó. Melyik szót kell betoldani, és hova, hogy az ellentmondás feloldódjon?

16. bekezdés „A hipotetikus imperatívuszok egy olyan lehetséges cselekedet gyakorlati szükségszerűségére utalnak, amely eszköz valaminek az elérésére, amit akarunk.”

25. bekezdés (a 41. oldalon alulról a 18. sortól) „Ebből következik, hogy az okosság imperatívuszai szigorúan véve egyáltalán nem parancsolhatnak, azaz nem jeleníthetnek meg cselekedeteket gyakorlatilag szükségszerűként.”

Ha szükség van rá, segítségképpen olvassa el a 26. bekezdés első mondatát is: „Hogy az erkölcsiség imperatívusza miként lehetséges, az kétségkívül a megoldandó egyetlen kérdés, mivel ez az imperatívusz egyáltalán nem hipotetikus, tehát szükségszerűsége, amelyet a hipotetikus imperatívuszokéval ellentétben objektívnek képzelünk, nem támaszkodhat semmilyen előfeltevésre.”

26. „mindkét esetben analitikus.” – Kant azért hangsúlyozza, hogy ezek analitikusok, hogy egyszerűen szembeállíthassa őket az erkölcsiség imperatívuszával, amely szintetikus lesz.

26. „Az ilyen imperatívusz lehetősége tekintetében semmiféle nehézség nem merül fel.”

– Lapozzon vissza a 24. bekezdéshez, és idézze fel, mit jelent egy imperatívusz lehetősége!

– Magyarázza el újra, hogy az analitikus imperatívuszok (mitől is analitikus egy imperatívusz?) lehetősége miért nem vet fel nehézségeket!

26. „példákból … nem állapítható meg, vajon léteznek-e egyáltalán” – Miért nem? Olvassa újra a 2–3. bekezdést is!

27. Kant szerint a kategorikus imperatívusz lehetőségét azért kell rögzíteni (vagyis kimutatni, hogy lehetséges), mielőtt tisztáznánk (vagyis elmondanánk, hogyan lehetséges), mert a kategorikus imperatívusz nincs adva a tapasztalatban. (A „tisztázni” helyett talán szerencsésebb lett volna a „megmagyarázni” fordítás.)

Ez az állítása a modális logika egyik felismerésére támaszkodik. Eszerint ami valóságos (adva van a tapasztalatban), az lehetséges is. Ami viszont nem valóságos, az vagy lehetséges, vagy nem, így ha tisztázni akarjuk, hogyan lehetséges, érdemes előbb kimutatni, hogy lehetséges.

A kérdés csak az, hogy mit jelent az, hogy a kategorikus imperatívusz nincs adva a tapasztalatban. Hiszen aki elolvassa a 31. bekezdést, meggyőződhet róla, hogy nagyon is adva van a vizuális tapasztalatban (oda van írva). Vagy ha nem ezen a banális szinten akarunk érvelni, akkor hivatkozhatunk arra, hogy a 26. bekezdésben említett „ne tégy csaló ígéretet!” láthatólag kategorikus imperatívusz (az Első rész 18. bekezdésében is annak tűnt), és mindenki tanúskodhat róla, hogy tapasztalta már, hogy lelkiismerete ilyen és ehhez hasonló felszólításokat intézett hozzá.

A 26. bekezdés alapján magyarázza el, mit jelent az, hogy a kategorikus imperatívusz nincs adva a tapasztalatban. Talán segít, ha megfontolja, hogy Kant a hipotetikus imperatívuszok esetében nem látta szükségesnek, hogy a lehetőségüket rögzítse, mielőtt tisztázná. Vagyis ezek bizonyára adva vannak a tapasztalatban. Mit jelent tehát, hogy az imperatívusz adva van a tapasztalatban?

28. „Másodszor” – Mi volt az „először”?

28. „Az elméleti megismerésben igen nehéz” – A tiszta ész kritikája több száz oldalt követelő alapkérdése az volt, hogyan lehetségesek szintetikus a priori ítéletek.

29. „E feladathoz fordulva először” – Két feladatunk van, a rögzítés és a tisztázás, vagyis megtudni, lehetséges-e, illetve, hogy hogyan lehetséges. (Még egyszer: mit is jelent, hogy egy imperatívusz lehetséges? (24.)) Először mégis egy harmadiknak látunk neki: meg akarjuk tudni, mit mond a kategorikus imperatívusz.

29–31. Kant itt a kategorikus imperatívusz fogalmából hámozza ki a tartalmát. Ez az eljárás rokon azzal, ahogyan az Első rész 17. bekezdésében érvélt, és az eredmény, az imperatívusz megfogalmazása is hasonló. Rekonstruálja Kant érvelését! Állapítsa meg, mennyiben felel meg az Első rész analóg érvelésének.

30. „Ha elgondolok egy egyáltalában vett hipotetikus imperatívuszt.” – Vagyis nem egy konkrét imperatívuszt (pl.: „ha meg karasz felezni egy szakaszt, a két végéből húzz egymást metsző, egyforma íveket”), hanem úgy áltában gondolom el a hipotetikus imperatívuszt, vagyis valami ilyesmit gondolok: „olyan imperatívusz, amely egy cél megléte esetén előírja annak eszközét”.

30. „Csak akkor tudom meg, ha feltétele adott számomra.” – Az előző példában a feltétel a „ha”-val kezdődő mondatrész: „ha meg karasz felezni egy szakaszt”. Aki jártas a geometriában, tudja, mit kell tennie, ha ezt akarja. A felezésre irányuló akarata analitikusan tartalmazza a körívekre irányuló akaratát.

31. „Kategorikus imperatívusz tehát egyetlenegy van” – Nem könnyű ezt a tételt összeegyeztetni már a két következő bekezdéssel sem. A 32. bekezdésben „a kötelesség összes imperatívuszáról” esik szó. Bizonyára ezek közé tartozik a 26. bekezdésben tárgyalt példa, amelyről megtudjuk: „a tiltás imperatívusza kategorikus”. Ezek az imperatívuszok a 32. bekezdés szerint az „egyetlenegy” kategorikus imperatívuszból „levezethetők”. Más a helyzet azokkal, amelyek közül az elsővel a 33. bekezdésben találkozunk. Ezeket Kant úgy tűnteti fel, mint amik csak másképp fogalmazzák meg az egyetlen kategorikus imperatívuszt, a tüzetesebb vizsgálat azonban megmutatja, hogy egymáshoz való azonosíthatóságuk nem evidens.

32. „nem üres fogalom-e az, amit kötelességnek neveznek” – Milyen értelemben lehet üres, ha van konnotációja, hiszen „gondolunk általa” valamit?