Hankovszky Tamás    profil    publikáció    oktatás    linkek

 

 

 

______www.hankovszky.eu___________________________________________________________________________________________________

 

Frissítve: 2024. 9. 4.

Környezetetika

Szövegolvasó szeminárium, BMNSF09500M

2024. ősz

ÓRÁTLAN

 

KURZUSLEÍRÁS

 

 

A kurzus arra a kérdésre keresi a választ, milyen alapelvek szerint kell viszonyulnunk természeti környezetünkhöz. Vajon csak kiegészítenünk kell, vagy alapjaiban át kell alakítanunk meglevő etikai elméletünket, esetleg korábbi alapvető meggyőződésekhez kell visszatérnünk annak érdekében, hogy az emberi cselekvésnek a technika által sokszorosára fokozódott hatékonysága és megnövekedett időbeli, térbeli hatósugara, valamint a túlnépesedés által felvetett erkölcsi kérdésekre választ adhassunk?

 

Oktató: Hankovszky Tamás (hankovszky@btk.ppke.hu)

Időpont:

Hely:

 

Munkamódszer

Ez egy órátlan tanegység, ami azt jelenti, hogy nincsenek konzultációk, de a tananyag és a hallgató által befektetett munka nem lehet kevesebb, mint egy analóg normál kurzus esetén. Ennek a követelménynek úgy felelünk meg, hogy kivétel nélkül minden héten, már a legelsőn is, fel kell dolgozni legalább egy szöveget, és dolgozatot kell írni belőle. Így 13 oldalnyi dolgozat keletkezik.

 

Követelmények

A gyakorlati jegyet a félév minden hetében írt minidolgozat határozza meg.

Téma:

az adott hétre kijelölt szöveg tartalmának összefoglalója. (Ahol több szöveg is szerepel az adott héthez, ott is csak az egyikről, mégpedig a félkövérrel szedettről kell írni.) Egyszerűen (és leegyszerűsítően) mesélje el, miről szól a szöveg, mik a főbb tézisei, milyen nagyobb egységekből épül fel stb. A feladat tehát nem az, hogy a minidolgozat önállóan feldolgozza ugyanazt a témát, amelyről a szerző is beszélt, vagy arról mondjon valamit, hogy hogyan beszélt róla, hanem hogy a lehető legpontosabban adja vissza azt, amit mondott. Természetesen ez is interpretációt követel, hisz a szerző mondandójának lényegét kell megragadni. Mivel olykor egészen hosszú szövegeket kell röviden összefoglalni, a dolgozat értékelésnek egyik fontos szempontja, mennyire sikerült a lényeges pontokat kiemelnie. A leadott minidolgozatnak el kell érnie egy bizonyos minőséget ahhoz, hogy elfogadható legyen. Nehéz egzakt módon definiálni, hogy milyen szintet. Egy üres papír vagy egy másik tárgyból írt dolgozat egy oldala nyilvánvalóan nem éri el. A leadott szövegből ki kell derülnie, hogy készítője legalábbis elolvasta és alapszinten megértette az elemzett szöveget. Ha pl. az összefoglaló csak a szöveg első feléről számol be, ez a feltétel nem teljesül.

Leadási határidő:

a dolgozatokat az adott tanítási hét utolsó munkanapján, pénteken 24 óráig elektronikusan kell beadni: hankovszky@btk.ppke.hu

A határidő után leadott dolgozatok késettnek számítanak. Az általam elutasított dolgozatok is késettnek számítanak, ha a határidő lejárta előtt nincsenek kijavítva. (Nem ígérem, hogy a határidő lejárta előtt visszajelzést adok a dolgozatról, de ez is előfordulhat.)

A késett minidolgozatok megengedett száma 4. Ennél több késés vagy valamelyik dolgozat megírásának elmulasztása esetén a kurzusra nem jár aláírás (így jegy sem). Az utolsó késett dolgozatnak is meg kell érkeznie december 20-án éjfélig. Ha egy dolgozattal nem készül el időben, akkor hagyja ki, és a dolgozatok írását folytassa a mentrendnek megfelelően, hogy a következő hetivel ne késsen el! Ugyanakkor a szövegek részben egymásra épülnek, érdemes a késett dolgozatot mielőbb pótolni.

formai követelmények:

  • Címe az ismertetett szöveg címe legyen!
  • Terjedelme szóközökkel együtt minimum 2800, maximum 3000 karakter (kb. egy oldal) legyen! A betűméret, a sorköz vagy a margók beállításával formálja úgy a szöveget, hogy egy-egy minidolgozat férjen el egy oldalon, és esztétikusan töltse ki azt!
  • A szöveg legyen folytonos (tehát nem vázlatpontokból álló)! Legfeljebb négy bekezdésre tagolódjon!
  • Mindenféle bevezető nélkül kezdődjön azonnal a kijelölt szöveg tartalmának ismertetésével!
  • A bemutatott gondolatokat ne értékelje!
  • Alcímeket ne tartalmazzon!
  • Bibliográfiát ne tartalmazzon!
  • Lábjegyzeteket ne tartalmazzon!
  • Egy-egy szintagmánál hosszabb idézeteket ne tartalmazzon!
  • A szöveget elektronikusan .doc vagy .docx formátumban kell beadni (más formátumot, pl. PDF nem fogadok el (visszautasítás, késés).
  • A fájl címe két szóból álljon a dolgozat írójának nevéből és a feldolgozott mű szerzőjének nevéből (pl. Hankovszky – Ferry)

A formailag nem megfelelő, vagy a Word által is jelzett helyesírási hibákat tartalmazó dolgozatokat olvasatlanul elutasítom, és késettnek minősítem.

 

Menetrend

(A szaktars.hu anyagai az egyetem vagy bizonyos könyvtárak (pl. FSZEK) hálózatából elérhetők és letölthetők.)

9.13.

Ferry, Luc: Új rend: az ökológia. Budapest, Európa, 1994. 7–20.

Barnes, Julian: Vallásháborúk. In Café Bábel 17. 1995. 3. 53–61.

Ma is tanultam valamit

1998. évi XXVIII. törvény az állatok védelméről és kíméletéről

Indoklás az állatvédelmi törvényhez

Kérdések a felkészüléshez

Egy hír a közelmúltból

9.20.

Jonas, Hans: Az emberi cselekvés megváltozott természete. Lányi András – Jávor Benedek (szerk.): Környezet és etika. Szöveggyűjtemény. Budapest, L’Harmattan, 2005. 25–36.

9.27.

Kohák, Erazim: Az ökológiai tapasztalat változatai. In Lányi András (szerk.): Természet és szabadság. Humánökológiai olvasókönyv. Budapest, Osiris, 2000. 86–100.

10.4.

Leopold, Aldo: Föld-etika. In Lányi András (szerk.): Természet és szabadság. Humánökológiai olvasókönyv. Budapest, Osiris, 2000. 103–116.

10.11.

Singer, Peter: Minden állat egyenlő. In Lányi András – Jávor Benedek (szerk.): Környezet és etika. Szöveggyűjtemény. Budapest, L’Harmattan, 2005. 39–57.

10.18.

Sagoff, Mark: Állatfelszabadítás és környezeti etika: rossz házasság gyors válás. In Lányi András – Jávor Benedek (szerk.): Környezet és etika. Szöveggyűjtemény. Budapest, L’Harmattan, 2005. 142–153.

Egy hír a közelmúltból

10.25.

Callicott, Baird: Állatfelszabadítás és környezeti etika újra együtt. In Lányi András – Jávor Benedek (szerk.): Környezet és etika. Szöveggyűjtemény. Budapest, L’Harmattan, 2005. 153–166.

11.1.

Szünet

11.8.

Naess, Arne: Az ökológiától az ökozófiáig. In Lányi András (szerk.): Természet és szabadság. Humánökológiai olvasókönyv. Budapest, Osiris, 2000. 61–71.

Nyess, Arne: A mélyökológiai mozgalom. In Lányi András (szerk.): Természet és szabadság. Humánökológiai olvasókönyv. Budapest, Osiris, 2000. 117–120.

11.15.

Thiele, Leslie Paul: Természet és szabadság. In Lányi András (szerk.): Természet és szabadság. Humánökológiai olvasókönyv. Budapest, Osiris, 2000. 125–141.

11.22.

White, Lynn Jr.: Ökológiai válságunk történeti gyökerei. In Lányi András – Jávor Benedek (szerk.): Környezet és etika. Szöveggyűjtemény. Budapest, L’Harmattan, 2005. 167–177.

11.29.

Ferry, Luc: Új rend: az ökológia. Budapest, Európa, 1994. 47–74.

12.6.

Tóth I. János: Fejezetek a környezetfilozófiából. Szerzők és irányzatok. Szeged, JATEPress, 22013. 21–42.

12.13.

Ferenc Pápa: Laudato Si’. Budapest, Szent István Társulat, 2015. 2015. Az 1–2., 6., 9–12., 33., 65–70., 75–76., 82–83., 89–93., 111., 115–123., 137., 139., 170., 175., 205. és 216–219. bekezdések

 

Irodalom

A környezetfilozófia nagyívű áttekintése

Tóth I. János: Fejezetek a környezetfilozófiából. Szerzők és irányzatok. Szeged, JATEPress, 22013.

Ferry, Luc: Új rend: az ökológia. Budapest, Európa, 1994.

Harsányi Pál Ottó: Tájékozódás az ökofilozófiai irányzatok sokaságában és a keresztény környezetetika kulcspontjai. In Baritz Sarolta Laura – Fülep Dániel (szerk.): Tanulmánygyűjtemény a környezettudatos gondolkodásához. „...Hogy művelje és őrizze meg”. Budapest, Szent István Társulat 2008. 16–30. U.a. In Pannonhalmi Szemle 9 (2001) 2. 39–54.

 

Klasszikus szövegek angolul

https://enviroethics.org/foundational-articles/

 

Fontos magyar szöveggyűjtemények …

Lányi András (szerk.): Természet és szabadság. Humánökológiai olvasókönyv. Budapest, Osiris, 2000.

Lányi András – Jávor Benedek (szerk.): Környezet és etika. Szöveggyűjtemény. Budapest, L’Harmattan, 2005. (Az egyetem vagy bizonyos könyvtárak (pl. FSZEK) hálózatából elérhető és letölthető.)

Molnár László (szerk.): Legyenek-e a fáknak jogaik? Környezeti-etikai szöveggyűjtemény. Budapest, Typotex, 1999.

Jávor Benedek (szerk.): Felelősségünk a teremtett világért. Egyházi dokumentumok az ökológiai válságról. Budapest, Védegylet, 2004.

Scheiring Gábor – Jávor Benedek (szerk.): Oikosz és Polisz. Zöld politikai filozófiai szöveggyűjtemény. Budapest, L’Harmattan, 2009.

… és a belőlük leginkább ajánlott további tanulmányok

Kohák, Erazim: Az ökológiai tapasztalat változatai. In Lányi András (szerk.): Természet és szabadság. Humánökológiai olvasókönyv. Budapest, Osiris, 2000. 86–100.

Thiele, Leslie Paul: Természet és szabadság. In Lányi András (szerk.): Természet és szabadság. Humánökológiai olvasókönyv. Budapest, Osiris, 2000. 125–141.Stone, Christopher: Legyenek-e a fáknak jogaik. In Molnár László (szerk.): Legyenek-e a fáknak jogaik? Környezeti-etikai szöveggyűjtemény. Budapest, Typotex, 1999. 194–202.

Livingstone, David N.: Ökológiai válságunk történeti gyökerei: újraértékelés. In Lányi András – Jávor Benedek (szerk.): Környezet és etika. Szöveggyűjtemény. Budapest, L’Harmattan, 2005. 178–201.

Rolston, Holmes III: A környezeti etika időszerű kérdései. In Lányi András – Jávor Benedek (szerk.): Környezet és etika. Szöveggyűjtemény. Budapest, L’Harmattan, 2005. 85–111.

Kay, Jeanne: Az Ószövetség természetfelfogása. In Lányi András – Jávor Benedek (szerk.): Környezet és etika. Szöveggyűjtemény. Budapest, L’Harmattan, 2005. 201–218.

Hardin, Garrett: A közlegelők tragédiája. In Lányi András (szerk.): Természet és szabadság. Humánökológiai olvasókönyv. Budapest, Osiris, 2000. 219–234.

Hardin, Garrett: A mentőcsónak erkölcstana. In Lányi András – Jávor Benedek (szerk.): Környezet és etika. Szöveggyűjtemény. Budapest, L’Harmattan, 2005. 115–128.

Callicott, J. Baird: A föld-etika fogalmi megalapozása. In Lányi András – Jávor Benedek (szerk.): Környezet és etika. Szöveggyűjtemény. Budapest, L’Harmattan, 2005. 57–84.

Jonas, Hans: Miért tárgya a technika az etikának? Öt ok. In Molnár László (szerk.): Legyenek-e a fáknak jogaik? Környezeti-etikai szöveggyűjtemény. Budapest, Typotex, 1999. 69–77.

 

További ajánlott irodalom

Tóth I. János: Környezetetika (digitális tananyag)

Felelősségünk a teremtett világért. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele a teremtett világ védelméről. Budapest, Szent István Társulat, 2008.

Lányi András: Oidipusz avagy A természetes ember. Budapest, Liget Műhely Alapítvány, 2015.

Lányi András: Az ember fáj a földnek. Utak az ökoetikához. Budapest, L’Harmattan, 2010.

Morris, Desmond: Az állati jogok szerződése. Budapest, Európa, 1995.

Scruton, Roger: Zöld filozófia. Hogyan gondolkodjunk felelősen bolygónkról? Budapest, Akadémiai, 2018.

Singer, Peter: Az állatok felszabadítása. Budapest, Oriold és Társai, 2019.

Olajos Péter: Konzervatív zöldség. Politikáról, gazdaságról jövő időben. Budapest, L’Harmattan, 2011.

Marosán Bence Péter: Sorsközösségben a természettel. Az ökofilozófia és ökoetika heideggeriánus megalapozási kísérletei. In Liget 30 (2017) 7. 48–61.

Kovács József: Környezeti etika. In Világosság 49 (2008) 9–10. 75–107.

Molnár László: Környezeti etika. In Fekete László (szerk.): Kortárs etika. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2004. 214–244.

Bakonyi Gábor: A Néma tavasztól az átfogó ökológiáig. In Vigilia 81 (2016) 5. 322–328.

Zlinszky János: Környezet- és teremtésvédelem. In Vigilia 81 (2016) 5. 329–342.

Nobilis Márió: Isten hozott ökológia? In Vigilia 81 (2016) 5.343–352.

Béres Tamás: A hálás élet művészete. Bevezetés az ökoteológiába. Budapest, L’Harmattan, 2017.