Hankovszky Tamás profil publikáció oktatás linkek
______www.hankovszky.eu___________________________________________________________________________________________________
Frissítve: 2023. 1.
29. Történetfilozófia TÖRTÉNELEM ÉS
ESZKATOLÓGIA A
történelem filozófiája és teológiája előadás,
BBNSF17400 2023.
tavasz KURZUSLEÍRÁS
Vajon
igaz-e, hogy a történelem a mi erőfeszítéseink által vagy éppen azokat
semmibe véve feltartóztathatatlanul egy végső beteljesedés, isteni cél felé
tart? Létezik-e filozófiailag is megragadható
értelme és végcélja a történelemnek, vagy ilyenről csak a teológia nyelvén
lehet beszélni? A történelem értelmére vonatkozó ilyen és hasonló kérdések
megválaszolásához közelebb vezethet annak felismerése, hogy a klasszikus
történelemfilozófia tulajdonképpen nem más, mint a zsidó-keresztény eszkatológia szekularizált
változata. Még Marx kommunizmusra vonatkozó elképzeléseiben is tetten érhető
a végső idők bibliai leírásának eleven hatása. Sőt, nemcsak a filozófusok,
hanem elvallástalanodott korunk egyszerű emberei is akarva-akaratlan ennek az
eszménynek a hatása alatt állnak. „Egész arra irányuló modern fáradozásunk,
hogy mind jobbá tegyük a dolgokat, s mind nagyobb fokú haladást érjünk el, az
Isten Országa felé tartó egyetlen keresztény haladás eszméjében gyökerezik,
melynek uralmától a modern tudat megszabadult ugyan, ám amelytől mégiscsak
függ” (Löwith). A félév
első felében a Biblia és a klasszikus kereszténység (Szent Ágoston, Joachim, Bousset,
Münzer) történelemfelfogásáról lesz szó, a második felében pedig
újkori német szerzők (Lessing, Kant, Herder,
Schiller, Fichte, Schelling, Hegel, Marx) történelemértelmezéséről. Az előadás témáját jól jellemzik az alábbi szemelvények. „A teológia és a filozófia előjoga empirikusan
megválaszolhatatlan kérdések megfogalmazása. Ilyesfajták azok a kérdések,
melyek az első és a legvégső dolgokat érintik – s éppen azért őrzik meg jelentőségüket, mert semmilyen válasz nem
némíthatja el őket. Senki nem faggatódznék a történelem értelme felől, ha az
már magukból a történeti eseményekből nyilvánvaló volna. Másrészt
értelem-nélkülinek is csak egy végső értelmet keresve tűnhet csak a
történelem. Csalódások csak akkor érhetnek bennünket, ha várunk valamit. Az
azonban, hogy egyáltalán a történelem egészének értelmére és
értelmetlenségére kérdezzünk, maga is már történelmileg meghatározott: zsidó
és keresztény gondolatok szülték e mérték nélküli kérdést. Komolyan a
történelem értelmére kérdezni – ez túllép minden tudhatón, és elállítja
lélegzetünket; légüres térbe lök bennünket, melyet csak a remény és a hit
tölthet ki. A
görögök szerényebbek voltak. Nem voltak oly elbizakodottak,
hogy a történelem értelmének firtatására vetemedjenek. Lenyűgözte őket a
természetes kozmosz látható rendje és szépsége, és a keletkezés és pusztulás
kozmikus törvénye volt történelemmegértésük mintája
is.” „Csak
a zsidó és a keresztény hit által a klasszikus pogányság
»reménytelen« – mert ciklikus –
világszemlélete ellenében megteremtett jövő horizontján belül vált egyáltalán
lehetővé, hogy a haladáseszme a modern történelemfelfogás vezérlő gondolatává
váljék. Egész arra irányuló modern fáradozásunk, hogy mind jobbá tegyük a
dolgokat, s mind nagyobb fokú haladást érjünk el, az Isten Országa felé tartó
egyetlen keresztény haladás eszméjében gyökerezik, melynek uralmától a modern
tudat megszabadult ugyan, ám amelytől mégiscsak függ, miként a szökött szolga
távoli urától.” (Karl Löwith: Világtörténelem és üdvtörténet. A
történelemfilozófia teológiai gyökerei. Budapest, Atlantisz, 1996. 42,
ill. 128.) „A történelem értelme körüli zűrzavarban nem az egyes
események szabnak mértéket; sőt, éppenhogy
mindeme eseményektől elfordulva kell feltenni a kérdést: mi teszi a
történelmet történelemmé? A történelem lényegére irányuló kérdés csak akkor
lelhet mértékre és állagra, ha az eszkaton
felől hangzik el, mert az eszkatonban
a történelem túllép határain, és a maga mivoltában válik láthatóvá.” „Ember-voltot
csakis a szabadság emelhet át a természet köréből a történelem birodalmába.
Történetisége csak a szabadságban létező embernek van. A természetnek és a
természetbe ágyazott ember-voltnak nincs története. A szabadság azonban csak mint alá-bukás tárulkozhat fel. Mindaddig ugyanis,
amíg a szabadság az isteni-természeti körforgás pályáján mozog, Isten és a
természet szükségszerűségének van alávetve. Valamiféle non posse peccare semmiben sem különbözik a jó
kényszerétől. Csak az embernek Isten szavára adott válasz-szava – ez a
lényege szerint: nem – tanúsíthatja az emberi szabadságot. A
történelem alapja ekként a tagadás szabadsága.” (Jacob
Taubes: Nyugati eszkatológia. Budapest, Atlantisz,
2004. 7, ill. 10.) Oktató:
Hankovszky Tamás Időpont: kedd
14.30–16.00 Hely: 316 Követelmények Az előadások látogatása kötelező. A megengedett maximális
hiányzási lehetőség 6x45 perc. Ennél több hiányzás esetén az előadásra nem
jár aláírás (így jegy sem). „Igazolt” és „igazolatlan” hiányzás között nincs
különbség. A kurzus kollokviummal zárul. Kötelező olvasmányok Löwith, Karl: Világtörténelem és üdvtörténet. A
történelemfilozófia teológiai gyökerei. Budapest, Atlantisz, 1996. (A
vonatkozó fejezetek) Taubes, Jacob: Nyugati eszkatológia.
Budapest, Atlantisz, 2004. (A vonatkozó fejezetek) Cullmann, Oscar: Krisztus
és az idő. Az őskeresztény idő- és történelemszemlélet. Budapest,
Hermeneutikai Kutatóközpont, 2000. 47-64. és 76-87. Ajánlott továbbá: 16–46, 88–100, 136–164, 180–198. (A fordítás a „kijelentés” szót
használja arra, amit a katolikus terminológiával kinyilatkoztatásnak mondunk;
a „bűneset” pedig a bűnbeesést jelenti.) Bultmann, Rudolf: Történelem
és eszkatológia. Budapest, Atlantisz, 1994.
Különösen: 33-68. Lessing, Gotthold Ephraim:
Az
emberi nem nevelése. In Magyar Filozófiai
Szemle 1992. 5–6. 986–1012. Kant, Immanuel: Az emberiség
egyetemes történetének eszméje világpolgári szemszögből. In
Kant: Történelemfilozófiai írások. Szeged, Ictus, 1995-1997. 43–58. Herder,
Johann Gottfried: Eszmék az emberiség történetének filozófiájáról. 15. könyv.
In Herder: Eszmék az emberiség történetének filozófiájáról és más írások.
Budapest, Gondolat, 1978. 41–454; 403–454. Schiller,
Friedrich: Mi
az egyetemes történelem és mi végre is tanulmányozzuk? In Schiller: Művészet-
és történelemfilozófiai írások. Budapest, Atlantisz, 2005. 383–419. Fichte,
Johann Gottlieb: A jelenlegi kor alapvonásai. 1–3. §,
4. §,
9. §
In Fichte: Válogatott filozófiai írások. Budapest, Gondolat, 1981.
413–701. Schelling, F. W. J.: A
transzcendentális idealizmus rendszere. Budapest, Gondolat, 1983. 353–375. Hegel, G. W. F.: Előadások a
világtörténet filozófiájáról. Budapest, Akadémiai, 1979. 33–56,
73–77, 81–85. Marx, Karl – Engels, Friedrich:
A
Kommunista Párt kiáltványa. Budapest, Kossuth, 1986. Ajánlott olvasmányok (A szaktars.hu anyagai az
egyetem vagy bizonyos könyvtárak (pl. FSZEK) hálózatából elérhetők és
letölthetők.) A
szovjet alkotmány (különösen 1–25. §) Biblia. Izaiás (Ézsaiás) próféta
könyve 40–55. fejezet, Ámosz
próféta könyve Boros Gábor: Lessing spinozista történelemfilozófiája. In Magyar Filozófiai
Szemle 1992. 5–6. 981–985. Buber, Martin: A
próféták hite. Budapest, Atlantisz, 1991. Különösen: 121–136, 250–260. Az 1998-as kiadásban: 125–140., 254–264. Carr, Edward Hallett: Mi a történelem?
Budapest, Századvég, 1993. 7–28. Collingwood, Robin George: A történelem
eszméje. Budapest, Gondolat, 1987. 49–62. Részlet Csapó
Krisztina: II. Frigyes császár mint Antikrisztus a joachimita
irodalomban és a pápai propagandában. In Molnár Péter - Szakács Béla Zsolt
(szerk.): Mediaevalia. Középkori
eszmetörténeti tanulmányok. Budapest, ELTE BTK Középkori Egyetemes
Történeti Tudományos Diákkör, 1992. 53–69. Danto, Arthur C.: Szubsztantív
és analitikus történelemfilozófia. (Hálózati dokumentum) Eliade, Mircea: A szent és a profán. (II. A szent idő és a
mítoszok) Budapest, Európa, 1987. 61–106 Fabiny Tibor: Fiorei Joachim. In Fabiny: A
keresztény hermeneutika kérdései és története. Budapest, Hermeneutikai
Kutatóközpont, 1998. 198–207. Gyurgyák János – Kisantal
Tamás (szerk.): Történetelmélet
I-II.
Budapest, Osiris, 2006. Hankovszky Tamás: Az idő és a történelem
keresztény felfogása. In Teológia
45 (2011) 3–4. 151–159. Kant,
Immanuel: A fakultások vitája. In Kant: Történelemfilozófiai
írások. Szeged, Ictus, 1995–1997. 335–455.
Különösen: 415–432. Kant, Immanuel: Az emberi történelem
feltehető kezdete. In Kant: Történetfilozófiai
írások. Szeged, Ictus, 1995-1997. 89-103. Kant, Immanuel: Recenziók Herder Eszméiről. In Kant: Történetfilozófiai
írások. Szeged, Ictus, 1995-1997. 59–86. Kelemen János: Az ész képe
és tette. A történeti megismerés idealista elméletei. Budapest,
Atlantisz, 2000. Kierkegaard,
Sören: Filozófiai morzsák. Budapest, Göncöl,
1997. 75–96., 132–140. (A kijelölt részek
megértéséhez elengedhetetlen legalább a mű első fejezetének kivonatát
áttanulmányozni. A témánk szempontjából talán legfontosabb szövegrész
fordítása a 91. oldal közepén pontatlan. Helyesen: „Csakhogy mivel a
(közvetlen értelemben) nem-egyidejű nem más, mint a későbbi, ezért a későbbi
kell, hogy lehessen valódi egyidejű.”) Lenin, Vlagyimir Iljics: Állam és forradalom. A marxizmus
tanítása az államról és a proletariátus feladatai a forradalomban.
Budapest, Kossuth, 1973. Marquard, Odo: Az
egyetemes történelem és más mesék. In Marquard: Az egyetemes történelem és más mesék.
Budapest, Atlantisz, 2001. 251–273. McGinn, Bernard: Antikrisztus.
Az emberiség kétezer éve a gonosz bűvöletében. Budapest, 1995. 148–155. Miklós Tamás: „A filozófus számára itt nincs más kiút”. Kant
Világpolgár-esszéjéről. In Miklós Tamás: Hideg
démon. Kísérletek a tudás domesztikálására. Pozsony, Kalligram, 2011. 47–135. Miklós Tamás: A történelemfilozófia elgondolhatatlansága
és nélkülözhetetlensége a Transzcendentális idealizmus rendszerében. In Diotima. Heller Ágnes hetvenedik születésnapjára.
Budapest, Osiris-Gond, 1999. 376–385. [U. a.: Miklós Tamás: Hideg
démon. Kísérletek a tudás domesztikálására. Pozsony, Kalligram, 2011. 147–168.] Miklós Tamás: A zűrzavar képei. Friedrich Schiller: A
fenségesről. In Farkas Katalin – Orthmayr Imre
(szerk.): Bölcselet és analízis. Budapest,
Eötvös Kiadó, 2003. 289–295. [U. a.: Miklós Tamás: Hideg
démon. Kísérletek a tudás domesztikálására. Pozsony, Kalligram, 2011. 181–193.] Miklós Tamás: Germánia fölött az ég.
Friedrich Schiller: Mi az egyetemes történelem és mi végre is tanulmányozzuk?
In Parlando.
Tanulmányok Zoltai Dénes tiszteletére. Budapest, Atlantisz, 2005. 85-93.
[U. a.: Miklós Tamás: Hideg
démon. Kísérletek a tudás domesztikálására. Pozsony, Kalligram, 2011.169–179.] Miklós Tamás: Kant a társiatlan társiatlanságról. Megjegyzések a
Világpolgár-esszé negyedik
tételéhez. In Blandl Borbála, Gulyás Péter, Marosán
Bence (szerk.): „A margók előadója
voltam”. Emlékkötet Munkácsy Gyula tiszteletére. (Világosság könyvek 5.)
Budapest, Tudástársadalom Alapítvány, 2011. 115-123. Miklós
Tamás: Miért írt Hegel történelemfilozófiát? In Miklós Tamás: Hideg
démon. Kísérletek a
tudás domesztikálására. Pozsony, Kalligram,
2011. 196–215. Münzer,
Thomas: A Gideon kardjával. Budapest,
Helikon, 1982. Különösen: (15–)31–46. Nocke, Franz-Josef: Eszkatológia. I. fejezet: A világ beteljesedése. In
Theodor Schneider (szerk.): A dogmatika kézikönyve 2. Budapest, Vigilia, 1997. 397–441. Nyirkos
Tamás: Bevezetés a világvégéhez.
Joachim apát történelmi misztikája. Attraktor, Máriabesnyő
– Gödöllő, 2015. Papp
Zsolt: Történelemfilozófia –
megoldás a rendszer margóján? In Világosság 1972. 5. Melléklet. (Újranyomva: Világosság 2004. 6. 49–63.) Rousseau,
Jean-Jacques: Értekezés az emberek közötti egyenlőtlenség eredetéről és
alapjairól. In Rousseau: Értekezések és filozófiai levelek.
[Budapest], Magyar Helikon, 1978. 59–158. Online
(online: görgessen!) Schiller, Friedrich: A
fenségesről. In Schiller: Művészet- és történelemfilozófiai írások.
Budapest, Atlantisz, 2005. 353-369. Szemelvények
a megismerés és a kinyilatkoztatás kapcsolatának teológiájához (Lessinghez) Szent Ágoston: Isten városáról I-IV.
Budapest, Kairosz, 2005–. Az egész mű korábbi
fordítása 1861-ből.) XI-XIV. könyv: szemelvénygyűjtemény,
XV. könyv I–IV, XVII,
XX. 1. bekezdés, XVII. könyv I–III,
XVIII. könyv I–II,
XXXVII,
XLVI–XLVII,
XIX. könyv: XI, XVII, XX, XXVI, XX. könyv: IX, XI, XVI–XVII, XXII. könyv: XXX Szöveggyűjtemény
az Isten Országa fogalom értelmezéséhez Tuba
Iván: A történelem teológiai értelme. (2. fejezet Világtörténelem és
üdvtörténet) Budapest, Jel, 2006. 19–31. |